Tovább építi táborait a Pepsi Max Everest Expedíció (2008)
David
2008-04-23 08:58:03
2008. április 19-én a Pepsi Max Everest Expedíció (2008) csapata (Klein Dávid és Várkonyi László) kiépítette az 1-es Tábort (6000 m).
Szombaton hajnali 04:30-kor indultak el felfelé, és dél körül már elérték a 6000 méteres magasságot. Mivel a másnap reggeli, Alaptáborral való rádiózás során megtudták, hogy nincs még kész az út az 1-es és a 2-es Tábor között, felszerelésüket deponálták, majd visszatértek az Alaptáborba.
Klein Dávid elmondta, hogy ígéretet kaptak arra, hogy 23-ára (szerda) kiépítik a felfelé vezető utat (létrák és kötélzet), és felmászhatnak a 2-es Tábor magasságáig. Azt tervezik, hogy ezúttal ott is alszanak. Azt mondta, nem tudni, hogy a 3-as Táborhoz vezető szakaszt elkezdték-e már bekötelezni. Céljuk a 3-as Tábor érintése a május 1-én kezdődő kényszerszünet előtt – jelenleg úgy tudják, ott aludni nem lehet.
A csapat másik fele, Géczy Dávid és Vida Sándor sikeresen hazatértek, így hamarosan új képek és felvételek kerülnek a honlapra!
Összességében szuper hetünk volt. Sok szép kötélhossz van a hátunk mögött. Sikerült részben megvalósítani a télen megálmodott túrát. De rengeteg mindent hagytunk ott, még egy hellyel bővült a lista, ahova valamikor vissza kell térnünk.