|
|
Név
|
|
|
Tiboldi András |
|
Nick
|
|
tirg |
|
Születési év
|
|
1966 |
|
Utolsó bejelentkezés
|
|
2010-04-21 |
|
Elért eredmények
|
Yosemeite: El Capitan, Salathé wall; Half Dome, Regular route (1987)
Oszoly: Fürge ujjak (első RP megmászás 1987., később első szóló)
Kecske-hegy: Peremszerelem (első megmászás, később első szóló)
Magyar Sportmászó Kupa I. helyezés (1992) |
|
Érdemes még tudni
|
1983 körül Moha, Zsolt, Soma és jómagam az Arany János Gimnázium diákjaiként egy fém rollerkerékből csigát készítettünk amin tűzoltó biztosító kötelet vetettünk át (top roller) és tulajdonképpen föltaláltuk magunknak az oroszozást. Biztosítóeszköz nem volt, a kötelet egyszerűen marokra fogtuk - a biztonság kedvéért ketten. Az Ördög-oromnál, majd később a Martinovics-hegyi bányában ismerkedtünk az új dimenzióval. Első oktatónk a budai Hegyvidéki Testedzők Egyesületében Katona László volt. Ő vitt el a bányákba, Oszolyra és később a Tátrába. Laci vezetésével ekkor már rendszeresen edzettük, a dolog lassan, de biztosan komolyra fordult. Később a Meteorban horgonyoztunk le egy időre, de végül Babcsán Gabi – minek is szépítsük – egyszerűen átcsábított bennünket az Orvosegyetemi Sport Clubba. A magam részéről azóta is hálás vagyok neki ezért. A Szabadka Péter (Proska) vezette OSC-ben nagyszerű emberekkel köthettem életre szóló barátságot. Ottani tevékenységem kiegészítéseként más egyesületek tagjaival is szívesen mozogtam együtt. Példának okáért a Dolomitokat Bocsák Béla és Cser Zoli társaságában kerestem föl először. Arra már nem emlékszem, hogy az OSC-ből mikor lett HSC (Hegyisport Club), arra viszont annál inkább, hogy az Egyesült Államokban a nagy falakon Pál János (Páncsi) és Babcsán Gábor (Gaba) voltak a társaim. Azt sem feledem, hogy a közeli Hohe Wand és Peilstein akkoriban milyen messze volt. Sárközy Andrással (Sárkány) kibelezett kötélbe rejtettük nyugati fizetőeszközeinket és némi hajdina kásával fölszerelkezve vágtunk neki a nagy útnak egy öreg Trabival. Külön fejezetet érdemelne Szász-Svájc, ahol a nehéz és kockázatos mászások után Kovács István (Béla) viccei jelentették az igazi sörkorcsolyát. Itt tapasztaltam meg először Szendrő Szabi csöndes derűjét, itt tanított valódi szakmai alázatra Rácz Zsolt barátom és itt kezdtem először kapiskálni Singer Janót nézve, hogy milyen is az igazi elszántság. Persze itthon sem teltek eseménytelenül a hetek, hónapok. Kangyal Andrissal és Ravadits Kornéllal (Kori) keresztül-kasul jártuk az országot. Csodálattal figyeltem ahogy tucatjával kerültek ki kezük alól a ma már klasszikusnak számító utak. A 90-es évek elején olyan is előfordult, hogy a Tardosbányán megkezdett mászónap a Balaton-felvidéken, a Szentbékálla melletti Kőtenger boulder-problémáinál ért véget.
És jött még annyi csoda! Kazahsztán forró sziklakatlana, a Krím-félsziget oldott mészköve, Boux likacsai, a falnak csapódó hullám robaja a walesi partoknál, tavaszi fényözön Paklenica völgyszorosában, mesevilág a Cseh-homokköveken. . .
Aztán siklóernyőre kellett szállni és 1994-től 2009-ig bizony csak hébe-hóba láttam közelről sziklát. 15 év pauza nagy idő, de most, 43 évesen 7 éves Csongor fiam társaságában néha megint fölkötöm a ziás zacsit. Sőt még külföldre is elvetődöm: tavaly például Rácz Zsolttal Kalamárkára. Szóval csak így, szépen, komótosan. Bocsássátok meg, ha valakit kihagytam! Jut eszembe! Tavaly a pázmándi szikláknál kiszabadítottam a szeder fogságából a jobb oldali csinos kis képződményt. Délibáb-fal lett a neve a keresztségben. Érdemes lecsekkolni!
És ez még nem minden . . .
Tirginc
(2010. áprilisa) |
vissza
|
|
|
